A röplabda mint csapatsport

Sportágunk elsajátításához meg kell értenünk a röplabda alapvető természetét. A röplabdának számos jellegzetes tulajdonsága van, az edzőnek pedig feltétlen el kell merülnie ezek mélyebb megértésében ahhoz, hogy átlássa és alkalmazni tudja a sikeres játékhoz szükséges sajátos stratégiákat és taktikákat.

A röplabdát a következő jellemzők határozzák meg:

A röplabda a labda pattanásán alapuló játék

Ez azt jelenti, hogy a játékosok a nyitás kivételével nem foghatják meg, nem birtokolhatják a labdát. Ezért az edzőnek rendszeresen foglalkoznia kell a labdatovábbítás alkalmas pozícióival. Fokozott figyelmet kell szentelnie annak, melyek azok a pontok mind a játékosok testfelületén, mind a pályán, amelyekről a legeredményesebb a labdatovábbítás. A legtöbb sportban van labdabirtoklás, a játékosok a labdával a kezükben futnak a pályán. Nem megfelelő helyezkedésüket a birtoklás során kompenzálhatják, rossz mozgásukat pedig felülírhatja a testi erőfölényük. A röplabdában ellenben nagy munka annak elsajátítása, milyen helyzetben érdemes várnunk az érkező labdát.

A labdaérintések többsége egy labdatovábbító láncolat része

Végső érintés híján létfontosságú a biztos labdakezelés, az együttműködés és a csapatmunka pedig elengedhetetlen. A labda játékba kerülése után pontszerzés szempontjából csak az utolsó támadás számít. Mivel a siker a játékosok közötti kapcsolatokon és együttműködésen múlik, az edzői stratégiát és a taktikai elképzeléseket is ezeknek kell meghatározniuk. És mivel a labdaérintések túlnyomó többsége köztes érintés, a „biztos labdakezelés” kifejezése mindig az edző szeme előtt kell, hogy lebegjen.

A röplabdában a pálya méretéhez képest sok a játékos (a pálya sűrűn fedett)

A játéktér rendkívül zsúfolt és sűrű, ezért arra van szükség, hogy alaposan átgondoljuk a játékosok, a mozdulatok és a zökkenőmentes együttműködés megszervezését, valamint azt, amit úgy hívunk, a pálya kiegyenlítése vagy arányos befedése. Mindez kulcsfontosságúvá teszi a forgásban egymás mellett lévő játékosok kapcsolatát. Az egymás mellett játszó csapattagok közötti viszonyra az edzőnek kiemelt hangsúlyt kell fektetnie.

A röplabda viszonylag kevés pozitív visszajelzést nyújt

Az, hogy kevés a pozitív visszajelzés, különösen az azonnali pozitív visszajelzés, a tanulási fázisban nehézséget okozhat. A motoros tanulás egyik kulcseleme az azonnali megerősítés vagy pozitív  visszajelzés. A tanulóknak nehéz azonosítani a röplabdában a pozitív visszajelzéseket, ezek alól csak az ász szervák és a jól befejezett támadások, az ütések jelentenek kivételt. Minden más érintés pusztán labdatovábbítás, és nem jelent különösebb sikerélményt vagy a képességek megerősítését, kiváltképp igaz ez a védekezés területén. A sáncoláshoz és a hátsó sori mentésekhez szükséges készségek magas szintre fejlesztése nagy kreativitást követel meg az edzőtől. Ezért gyakori, hogy a játékosok előbb tanulnak meg nyitni, mint passzolni, valamint támadni, mint védekezni.

A röplabdában a támadás és a védekezés hagyományos szerepei felcserélődtek

A röplabdában a támadás a pontszerzést akadályozza: ha a támadás sikeres, az annyit jelent, hogy a labda a csapat birtokában maradt. A védekezésben pedig pontot próbálunk szerezni. A röplabdában a hagyományosan agresszív támadás hátrányos lehet, hiszen indokolatlan hibákhoz vezethet, amit jelentős pontvesztés kísér. Viszont: a konzerváló védekezés, amely csak az ellenfél hibájára vár, a röplabdában nem valószínű, hogy sikert eredményez. A röplabda védekezésében agresszívnek kell lennünk, és meg kell teremtenünk az alkalmat a pontszerzésre. Az edzőnek tisztában kell lennie ezzel a fordított helyzettel, és ezen elgondolások mentén kell az edzéseket és a taktikai megbeszéléseket felépítenie már a játékosai korai fejlesztése során.

A röplabdában a támadás és a védekezés aránya jelentősen kiegyenlítetlen

Dacára annak, hogy az FIVB Játékszabály Bizottsága módosításokkal törekedett a különbség csökkentésére, a kiegyensúlyozatlanság még mindig szembeötlő. Talán minden más sportnál jobban jellemző a röplabdára a támadás látható túlsúlya, és ez bizonyos értelemben cáfolja a támadás és védekezés tradicionális szerepeinek felcserélődését, amit a szabályok szerkezetileg rögzítenek. Az utóbbi években az FIVB két fontos szabálymódosítást vezetett be annak érdekében, hogy kiegyenlítse a támadás és a védekezés aránytalanságát:

 engedélyezte a kettős érintést az ellenfél támadása vagy nyitása utáni érintés esetében.

– bevezette a libero posztot.

E két változtatásnak köszönhetően a labda tovább marad játékban, és emiatt a sportág vonzóbbá vált, noha a támadás még mindig számottevő dominanciát mutat.

A röplabda olyan csapatsport, amelyben fizikai akadály gátolja az ellenfelek közvetlen érintkezését

A játékosok urai saját játékuknak, és sok tekintetben saját eredményességüknek és hibáiknak is – az ellenfél tudásszintjétől vagy játékától függetlenül. Az edzőnek arra kell nevelnie a játékosait, hogy a szemben álló erős vagy gyenge ellenféltől függetlenül határozzák meg az önmaguk számára elérendő készségszintet. Ebből következtetések vonhatóak le a röplabdához vonzódó sportolói típusra vonatkozóan is. Ezek a sportolók képesek másképp kezelni a frusztrációt és az agressziót, mint a többi csapatsport művelői, amely sportokban a fizikai érintkezés oldja a frusztrációt, és ezzel enyhíti a teljesítményingadozásokat. Az edzőnek arra kell tanítania a röplabdázót, hogy – az ellenféllel folytatott versengésen túl – keljen önmagával is versenyre, győzze le önmagát, és érje el azokat a célokat, amelyeket magának kitűzött.

A röplabdában a játéknak nincs időbeli korlátja

Emiatt a mérkőzés mindig egy nyertes csapat győzelmével zárul. Az a csapat nyer, amelyik az utolsó pontot megszerezte. A toronymagas vezetés is hamar elkophat, ezért az edzőnek arra kell tanítania a csapatát, hogy aktív győzelemre játsszon ahelyett, hogy az ellenfél hibáira vár. A lendület kulcsfontosságú a röplabdában, és hogy éppen melyik csapatnál van, az könnyen és gyorsan változik. Ebben a sportban nehéz úgy nyerni, hogy az ellenfél játékbeli hiányosságaira hagyatkozunk a saját jó teljesítményünk helyett. Folyamatos a kényszer a csapaton a küzdelemre minden egyes pontért.

A röplabda a világ minden más csapatsportjánál inkább játékos orientált

Ez az edzőorientált játékokkal állítható szembe, amelyekben az edző befolyása a játékidő alatt erősebb és közvetlenebb a játék menetére. A röplabdában igen korlátozott az az edzővel engedélyezett érintkezés. Ezért az edzőnek a munkája nagy részét az előtt kell véghezvinnie, hogy a csapatok a pályára lépnek. Kevesebb alkalma van a kiigazításra és az interakcióra más hagyományos sportokhoz képest. A játékosokat fel kell készíteni arra, hogy önállóan reagáljanak a különböző helyzetekre, és maguktól lépjenek meg taktikai változtatásokat.

Az alkarérintés mint labdatovábbítás a röplabda egyedülálló jelensége

A jelenség azért szokatlan, mert a legtöbb sportban a kézfejjel továbbítják a labdát. Ennyiben olyan sportokhoz is hasonlítható a röplabda, amelyekben ütőket használnak, noha itt semmi ilyen felszerelést nem alkalmaznak. E különleges készség rendkívüli szem–kéz koordinációt igényel, hasonlóan rendkívülit, mint a labdarúgásban a mellel levett labda.

A röplabda szabályai a játékosok forgását írják elő

Ennek értelmében a röplabdát áthatja az az elv, miszerint minden játékosnak minden állásra fel kell készülnie a játszma során. Az edzők évek óta arra törekszenek, hogy a kezdőjátékosaik a különböző pozíciókban minden tekintetben egyenlően megállják a helyüket. Ez alól kivételt képez a LIBERO, hiszen e játékos csak az 1-es, 6-os és 5-ös pozíciókban játszhat, és nincs nyitási joga.

Fő funkciója a megfelelő nyitásfogadásban, valamint a védekezés megszervezésében, illetve megerősítésében rejlik. Az edző ezzel a szabállyal úgy élhet hatékonyan, ha megismerteti a pálya minden szegletét a játékosaival, és eléri, hogy mind az első, mind a hátsó sorkötelességben azonos magabiztossággal mozogjanak. A tanulófázisban valószínűleg a forgásra vonatkozó szabállyal kell a fiatal játékosoknak a leginkább tisztába kerülniük. Az már egy másik kérdés, miként lehet a forgás által támasztott elvárásokat a gyakorlatba átültetni. Általában úgy véljük, hogy az univerzális játékos az eszményi játékos, és hogy ezért időt kell fordítanunk minden játékos képzésére minden készség területén. Ez a valós szituációban gyakorlatilag lehetetlennek mutatkozik. Egyszerűen a nap nem áll annyi órából, hogy az összes játékost az összes röplabdás készségre egyformán megtaníthassunk. A forgás miatt felmerülő edzői feladat inkább az, hogy az univerzális játékos ideáján túllépve próbáljon inkább a szabályok keretein belül belső specializációkat kialakítani. Ez egybevág a többi sportág eredményes eljárásaival. A magasabb szintű specializáció mindig nagyobb eredményességgel társul.

A röplabdához szükséges mozgások bonyolultabbak a megszokottnál

Minden irányban mozgunk a vetődések, gurulások, futások, utánlépések, oldallépések, keresztlépések és más mozgáskombinációk során. Az edző addig dolgozik ezeken a készségeken, amíg a játékosoknál azok nem válnak automatikussá.

Vertikális zónák

Van két olyan vertikális zóna, amely kifejezetten a röplabdára jellemző. A legtöbb sportág a középső zónát veszi igénybe, amely térdtől fejtetőig terjed. A röplabdában a középső zónához még két zóna csatlakozik: az alsó zóna és a felső zóna. Az alsó zóna talajtól térdig ér. A játékosokat a röplabdában szokásosan előforduló vetődések, gurulások és repüléses mentések technikáinak begyakoroltatásával lehet otthonossá tenni a talajszinten. A felső zóna a fejtől addig a legfelső pontig tart, ameddig az ugró játékos felér (3,5 méterre a talajszinttől vagy magasabbra). A röplabda jelentős része zajlik a felső zónában, ezért a röplabdázók számára lényegesebb az ugrások tanítása, mint bármely másik csapatsport játékosainak.

A RÖPLABDA AZ ALÁBBI CIKLIKUSAN ISMÉTLŐDŐ

MINTÁZATOT KÖVETI:

A játékos jó mentális vagy pszichés állapota alapvető értékeinek egyike. A labdamenet-pont rendszer – azon túl, hogy fenntartja a nézők folyamatos izgalmát – felelősséget ró a pályán lévő játékosokra minden olyan megmozdulásukért, amely befolyásolja a játékot, a mérkőzés minden pillanatában. Ennek következtében az edzőnek a játékosai kiválasztása során nemcsak a mozgási és fizikai képességeikre kell odafigyelnie, hanem a pszichikai jellemzőikre is. Rendkívüli értéke van annak, ha egy játékos stabilan tűri a stresszt, valamint képes elviselni a felelősségét a játékot befolyásoló minden akciójáért az egész mérkőzés alatt, különösképpen a játszma vége felé.

Felhasznált irodalom:

Edzői kézikönyv – FIVB

http://hunvolley.hu/images/ropsuli/Edzoi_kezikonyv_210x297.pdf